Párhuzam vonható-e a magán-nyugdíjpénztári (manyup) vagyon „államosítása”, és az állampapírok kockázata között?

Gazdaság Hasznos tudás

Szerző: admin [2022-09-15 20:17:17]
Legutóbb módosította: admin [2022-09-15 20:17:17]

Megosztás: Facebook | Twitter | Whatsapp | Linkedin

Megtekintések: 2535

A következő bejegyzés azoknak szól, akik szeretnék jobban átlátni az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai lépést a közelmúltból, és szeretnék jobban megérteni az állampapírok mibenlétét.

Magyarországon kifejezetten magas a megtakarítást készpénzben tartók aránya, a lakosság nagyjából 40%-a készpénzben vagy bankbetétben tartja a megtakarítását. Ezek a megtakarítások folyamatos reálértékveszteséget szenvednek el. Ez azt jelenti, hogyha valaki idén január 1-jén félretett készpénzben 1 millió Ft-ot, annak a reálértéke jövő január 1-jén a 850 ezer Ft-ot sem fogja elérni, tehát több, mint 150 ezer Ft lesz a reálveszteség. Minél hosszabb az időtáv, annál nagyobb a veszteség. Ennek a jelenségnek sajnálatos velejárója, hogy sokan hiába próbálnak spórolni és félretenni, azt látják, hogy megtakarításuk egyre kevesebbet ér, ami elveheti a kedvüket a további megtakarítástól.

ℹ️ Több oka is van, hogy sokan inkább készpénzben tartják a megtakarításukat, és még a legkockázatmentesebb, legkönnyebben elérhető, állami garanciával rendelkező állampapírokat is elkerülik. Az okok közül most egyel foglalkozom: a magán-nyugdíjpénztári ("manyup") vagyon államosításával.

Nagyon sok, állampapírral vagy egyéb befektetéssel kapcsolatos hír vagy cikk alatt előkerül a hozzászólások között a manyup államosítása („ellopása”), amelyet a hozzászóló párhuzamba állít az állampapírok kockázatával. Ez azt jelzi, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon 2011-es államosítása, és az azt övező rengeteg bosszúság és tévhit, valamint hozzá nem értésből vagy politikai indíttatásból származó félrevezető kommunikáció rendkívül nagy kárt okozott az emberek öngondoskodásra ösztönzésének és pénzügyi tudatossága fejlesztésének folyamatában, amelyre a rendszerváltozás után különösen nagy szükség lett volna.

Ebben a jelenségben a legszomorúbb, hogy bár valóban egy megtévesztő módon kivitelezett húzásról van szó, a manyup vagyont abban az értelemben nem lopta el az állam, amire sokan gondolnak. Persze lehet lopásként értékelni azt, ami történt (lentebb leírom, hogy miért), de amikor attól tart valaki, hogy az állampapír megtakarításaihoz egyszer csak nem fog hozzáférni, mint a manyup esetében, az egy indokolatlan félelem, mivel két teljesen más helyzetről van szó. Nézzük, mi is történt valójában.

Az 1989-es gazdasági és társadalmi összeomlás után (nagyon magas infláció, a munkanélküliség és a nyugdíjasok számának robbanásszerű emelkedése) valamit lépni kellett. A Világbank (World Bank, Washingtonban székelő pénzügyi intézmény) felől volt egy erős politikai nyomás arra, hogy az általuk 1994-ben kidolgozott hárompilléres öregkori ellátás rendszerét Magyarország is átvegye (a többi posztkommunista országhoz hasonlóan). Az akkori Horn-kormány 1998. január 1-jére kidolgozott és elfogadtatott egy, a Világbankéhoz hasonló modellt. Hasonló volt, de a magyar megoldásnak voltak sajátosságai, amelyekért sok kritikát is kaptak akkoriban.

Az új rendszer első pillére az állami felosztó-kirovó rendszer volt, amely lényegében a most is érvényben lévő állami nyugdíjrendszer, a második volt a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság, a harmadik pedig az adókedvezménnyel is támogatott öngondoskodás (nyugdíjbiztosítás, önkéntes nyugdíjpénztár stb.). Mára az első és a harmadik maradt meg.
A Világbank modelljének alapvetése, hogy a "régi", felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek visszafogják a gazdasági növekedést, mivel ahogy egyre több a nyugdíjas, a költségvetési hiány is egyre magasabb lesz, ami gerjeszti az inflációt. Az elgondolás szerint ebből a "hárompilléres rendszer" jelenti a kiutat, amely szerint a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerbe kerülő járulékot (1989-ben ez 7% volt) fokozatosan át kell irányítani a gazdasági élet egyéb szereplőihez, nevezetten a bankok és biztosítótársaságok által alapított magán-nyugdíjpénztárakhoz, ezzel levéve a terhet és felelősséget a költségvetésről.
A Világbank hárompilléres modelljének volt egy erős felfutási ideje, amikor nagyon sok országban átvették kisebb-nagyobb módosításokkal, ám a 2008-as világválság után csökkent a népszerűsége, mivel a nyugdíjalapok nagymértékű veszteségeket szenvedtek, ezzel megmutatva, hogy bár a második pillérnek vitathatatlanul van előnye, egyúttal kockázatnak is ki van téve az oda befizetett nyugdíjjárulék. A világválságot követően lecsökkent a hárompilléres modell népszerűsége, és a korábban bevezetést fontolgatók továbbra is távol maradtak, a bevezetők közül pedig többen kivezették (pl. Csehország, Magyarország) vagy jelentősen átalakították (pl. Lengyelország) a Világbank által ajánlott modellt. Ma már látható, hogy a Világbank akkori modellje hosszútávon nem működött volna, egyrészt nagyon magas volt a rendszer működési költsége, másrészt voltak olyan portfóliók, ahol a realizált hozamok nem érték el az inflációt, harmadrészt nem voltak kidolgozva a jövőbeli nyugdíjazási szabályok, negyedrészt a kisebb-nagyobb gazdasági válságok negatív hozamokat termeltek a pénztártagoknak, így kiszámíthatatlanná téve a rendszert.

A 2008-as világválságot követően a Magyar Kormány bejelentette, hogy a bő 10 évet megélt hárompilléres rendszert átalakítja, és az ez idő alatt, a második pillérbe fizetett nyugdíjjárulékokat visszairányítja az első pillérbe. Ennek egyik legfőbb oka volt, hogy a 2008-as világválság rendkívül nehéz helyzetbe hozta a költségvetést, és az sem segített, hogy az akkori nyugdíjasok pénzét biztosító nyugdíjalapban állandó lyuk keletkezett, hiszen 1998-tól az aktív keresők jelentős része a nyugdíjjárulékuk nagyobbik részét már a magán-nyugdíjpénztárakba fizette, nem a költségvetésbe. Évekkel később, amikor ők lettek volna nyugdíjasok, ez már nem lett volna gond, hiszen a manyup-ból kaptak volna nyugdíjat, viszont az átmeneti időszakban a havi kb. 30 milliárd forintot a költségvetésből kellett kipótolni, hiszen a manyup miatt nem folyt be elég pénz az állami nyugdíjalapba, amelyből a nyugdíjakat fizették. Ez növelte a világválság miatt amúgy is magas költségvetési hiányt, ami pedig az inflációt gerjesztette, és Görögország államcsőd-közeli helyzete is sokakban keltett aggodalmat.

A hárompilléres rendszer megszüntetése lavinát indított el, és nemcsak a kormányzat kommunikációja volt félrevezető és kapkodó, de az ellenzékben lévő politikusok is igyekeztek hasznot húzni a helyzetből, és szándékosan ferdítettek a tényeken, főként azt követően, hogy lezárult a nyugdíjrendszer átalakítása és sokan csalódásuknak adtak hangot. A politika tehát óriásit hibázott, mert mindennek az lett az eredménye, hogy az egyébként sem fejlett pénzügyi kultúrával és ismeretekkel rendelkező magyar társadalomban eluralkodott a pánik, és jelentősen csökkent az államba és a különböző megtakarítási és befektetési formákba vetett bizalom, ami csak az elszegényedést és a nyugattól való távolodást erősítette.
Amikor a Horn-kormány 1998-ban törvénybe foglalta, hogy a kötelezően fizetendő nyugdíjjárulék egy részét kötelező jelleggel a főként bankok és biztosítótársaságok által működtetett magán-nyugdíjpénztárakba kell fizetni, azt is törvénybe foglalta, hogy a pénztári tagoknak le kell mondaniuk a korábbi nyugdíjjogosultságuk egy részéről. A Kormány 2011-ben, a középső pillér kivezetésekor ezt a jogszabályt némiképp kiforgatva azt kommunikálta, hogy a manyupban maradók csak a manyuptól fognak nyugdíjat kapni, az állami rendszerből nem, mivel hiába fizeti utánuk a munkáltató továbbra is a 24% szociális hozzájárulási adót, "kiszerződnek" a szolidaritáson alapuló állami nyugdíjrendszerből, mivel a 10% nyugdíjjárulékot továbbra is a manyupba fizetik, így nekik nem jár a közösből. Így a maradóknak jelentősen lecsökkent volna a nyugdíjuk.
Ez a kommunikáció azt eredményezte, hogy a pénztártagok 97%-a átlépett az állami rendszerbe. Az átlépőknek az addig befizetett nyugdíjjárulékát a manyupoknak át kellett utalniuk az államkasszába, az évek során keletkezett reálhozamot pedig a kilépő pénztártagok számlájára kellett átutalniuk vagy igény szerint készpénzben kifizetni számukra. Voltak olyan manyup portfóliók, amelyekben nem keletkezett reálhozam az évek során, vagy azt elvitte a 2008-as világválság, ezért nem mindenki számíthatott a reálhozam kifizetésére (hiszen nem volt mit kifizetni). Ha valakinek negatív hozama volt, azt az állam kompenzálta az átlépéskor, tehát úgy vette, hogy legalább az inflációval megegyező hozamot szerzett az évek során, így nem fog kevesebb nyugdíjat kapni az állami rendszerből, mint mások.

Itt rögtön három súlyos hibát is láthatunk:

➡️ Egyrészt, valószínűleg a Kormány sem gondolta komolyan, hogy a maradók csak a manyuptól fognak nyugdíjat kapni, mert az év végére a manyupban maradók 10%-os nyugdíjjárulékát is átirányították az államháztartásba, és ezzel feloldották azt a szabályt, hogy a manyup-tagok "kiszerződnek" a szolidaritáson alapuló állami nyugdíjrendszerből.

➡️ Másrészt, a reálhozamok kifizetését követően több millió ember ölébe hullott több százezer vagy akár több millió forint, amely valójában a nyugdíjuk része lett volna, de nagyon sokan ahelyett, hogy befektették volna, elköltötték (ebben az időben megemelkedett többek közt a televízióeladások száma), ami amellett, hogy a nyugdíjaskori kilátásaikat rontotta, az inflációt erősítette.

➡️ Volt egy harmadik ígéret is: az egyéni számlák. A sajtó híradásai alapján ez úgy nézett volna ki, hogy mindenkinek nyitnak egy saját számlát, amelyre áthelyezik a manyupból kivont nyugdíjjárulékok összegét, és ugyanúgy örökölhető lesz, mint a személyes bankszámlákon lévő vagyonok. Itt nemcsak a kormányzati kommunikáció hibázott, de a sajtó is, amely a konkrétumokat hiányában a saját elgondolásai alapján egészítette ki az értesülést. A Kormány valójában soha nem mondta ki nyíltan, hogy ez így fog működni, legfeljebb homályos utalásokat tett rá. Idézem a 2010. december 22-én elfogadott nyilatkozat vonatkozó részét: "[...] garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe átlépő, korábbi kötelező magán-nyugdíjpénztári tagoknak [...]". Az öröklés kapcsán pedig így fogalmaztak a Kormány honlapja: "Az állami rendszerben a nyugdíjas elhalálozása esetén rokona bizonyos hozzátartozói ellátásokra lesz jogosult (özvegyi járadék)". Tehát megint itt a hiba: vélhetően szándékosan félremagyarázható volt a kommunikáció. Az egyéni számlák ugyan létrejöttek, a 2012-től történő befizetések nyomon követhetők (https://egyeniszamla.onyf.hu), de a legtöbben nem erre gondoltak. A tb-nyugdíjnak pedig tényleg vannak az örökléshez hasonló elemei, az özvegyi nyugdíj és az árvajáradék, de az öröklés kifejezés alatt csak nagy jóindulattal érthetjük ezeket.

❗ Ami viszont mindezek ellenére sem történt meg, az a nyugdíjak abban az értelemben történő ellopása, amivel egyesek párhuzamot vonnak az állampapírok kockázatával. A manyup esetében a befizetett nyugdíjjárulékokat egyik zsebből a másikba mozgatták (a reálhozamokat mindenkinek kifizették). Ahogy az is az Állam döntése volt, hogy a nyugdíjjárulék egy részét kötelezően a magán-nyugdíjpénztárakba kell irányítani, úgy az is az Állam döntése volt, hogy tíz év után megszünteti ezt a gyakorlatot. Ezzel szemben az állampapírok vásárlásakor nem kötelezően fizetendő járulékról/adóról beszélünk, hanem adózott jövedelemből származó, önkéntes megtakarításról, és ez itt a kulcs.

❗ Nem járulék, nem adó, hanem adózott jövedelem, önkéntes megtakarítás.

Az államok a 14. század óta bocsátanak ki kötvényeket (kezdetben a háborúkat finanszírozták belőle). Ma nagyjából 34 ezer milliárd Ft állampapír van kint (összehasonlításként: az éves GDP 54 ezer milliárd Ft), és ahogy nálunk, úgy a világ szinte valamennyi országában elképzelhetetlen lenne a gazdaság működése kötvénykibocsátások nélkül. Éppen ezért, az államoknak még a legínségesebb időben is kiemelt célja, hogy a lejáró tartozásait ki tudják fizetni. Ha egyszer nem fizetne, többé senki nem finanszírozná az adott államot, lehúzhatnák a rolót, politikai és gazdasági öngyilkosság lenne, működésképtelenné válna a gazdaság. Magyarországon utoljára a második világháború idején nem fizették ki a lejáró állampapírok hozamát, csakhogy akkoriban nem 2-5 százalékos árnövekedés volt havonta, hanem naponta nőttek 1500 százalékkal az árak, és egy ponton már 5,85 milliárd pengő volt egy kiló kenyér ára.

❗ Megbízhatóak-e az állampapírok? Igen, a legalacsonyabb kockázatú, legkiszámíthatóbb befektetések ma Magyarországon, és hozamukban nemcsak elérik az átlagos részvénypiaci szintet, de az utóbbi időben jóval fölé mennek. Természetesen, egy jó befektetési portófólió kellően diverzifikált, tehát nem csak állampapírokat tartalmaz, de az is biztos, hogy egy jó portfólióban ma jelentős arányban szerepelnek (állam)kötvények.

Szeptember 29-én jön az átalakított Prémium Magyar Állampapír és az új Bónusz Magyar Állampapír (várhatóan mindkettő 10% fölötti éves hozammal). Ahogy korábban, úgy ezúttal is igyekszem mielőbb beépíteni a Kalkulátorba a változásokat.